Török angóramacska :

 Kiegyensúlyozott és csendes, bundája szinte egyáltalán nem igényel gondozást.

Története:

A török angórát a XX. század második felében vitték Nyugat-Európába az Egyesült Államokon keresztül. Addig csak Törökországban volt ismert és közkedvelt házimacska. Széles körben elterjedt az a tévhit, hogy a török angóra elnevezés a fajta szőrzetének hosszával áll összefüggésben – az igazság azonban az, hogy a török angóra gyökerei Ankarából erednek. A fajta sok éven át érintetlen maradt a tenyésztőktől, ezért megmaradtak természetes jellemzői.

Általános megjelenése: 

Közepes méretű macska hajlékony, karcsú testtel és vékony csontozattal, ezáltal általában méltóságteljes és ruganyos benyomást kelt. Az ék alakú fej jól aránylik a törzshöz. Fülei hosszúak, hegyesek, tövüknél szélesek és viszonylag sok szőr fedi őket, amelyek tincsekbe rendeződnek. A nagy, mandulavágású szemek kissé ferdén állnak, mindenféle színben előfordulhatnak. A lábak hosszúak, a hátsó lábaknak hosszabbaknak kell lenniük a mellsőknél. A kis, kerek és kecses mancsokon az ujjak között szőrcsomók találhatóak. A hosszú, szőrfedte farok hegyes, és legalább a vállig el kell érnie. A szőrzet közepesen hosszú, hosszabb a nyakon (fodor formát képezve), a mellkason és a hátsó lábakon (“bricsesz” alakot mintázva). Finom szálú, selymes, mozgás közben is fénylik, és nincs aljszőrzete.

 Tonkinéz :

 

Nyugodt, csendes természetű és játékos, odaadó a gazdájával.

 

Története:

Bár a tonkinézt mint különálló fajtát már 1978-ban elismerték, még ma is előfordul, hogy tonkinéz almokban sziámi vagy burma kinézetű kiscicák születnek. Ez igazi olaj a tűzre azoknak a kritikusoknak, akik szerint a tonkinéz nem saját jogon létező macskafajta. Mindazonáltal tény, hogy a tonkinéz, amely a sziámi és a burma kereszt-tenyésztéséből jött létre az Egyesült Államokban és Kanadában, joggal foglalja el helyét a macskavilágban. 

Általános megjelenése:

Közepes méretű és közepesen hosszú macska, izmos, de nem túl tömör, megjelenése kissé zömök. A kanok sokkal erősebbek és nagyobbak, mint a nőstények. A fej meglehetősen hosszú, magasan elhelyezkedő arccsontokkal és tompa szájkörnyékkel. A közepesen nagy fülek a tövüknél szélesek, a hegyüknél oválisak, és meglehetősen távol helyezkednek el egymástól a fej tetején. A nyílt, mandulavágású szemek tipikus jellemzői a tonkinéznek: ferdék és tengerkék színűek. A hátsó lábak némileg hosszabbak, mint a mellsők, míg a mancsok finom tapintásúak, oválisak és nem túl nagyok. A farok középhosszú, a vége felé vékonyodik, és jól aránylik a törzshöz. A rövid szőrzet szorosan simul a testre, finom tapintású, puha, selymes és fénylő. Fontos, hogy a színes pettyek a lábakon, a farkon, a füleken és az arcon (valamint kanok esetében a heréken is) tisztán, de ne kirívóan ugorjanak ki a szőrzet alapszínéből.

Jellemzői	A tonkinéz
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nyugodt, csendes természetű és játékos, odaadó a gazdájával

 

 

 

Szomáli :

 

A szomáli hosszú, bozontos bundájával olyan benyomást kelt, mintha vadon élne. Ám természete civilizált és kulturált – ezért vált kedvenc fajtává világszerte, különösen Ausztráliában.

 

Története:

Eredetileg abesszin hosszú szőrűként volt ismert, majd a tenyésztők a szomszédos afrikai ország nevét adták neki, hogy elkerüljenek minden esetleges konfliktust az eredeti fajtával – Szomália a korábbi Abesszíniával, a mai Etiópiával szomszédos. Ennek a vonzó külsejű, közepesen hosszú szőrű macskának a származása valójában elég pontosan ismert: 1965-ben az amerikai Evelyn Maque többször egymás után hosszú szőrű kölyköket talált abesszin almokban, és megkezdte a tenyésztési programot. Más tenyésztők is követték a példáját, és az új fajtát 1979-ben hivatalosan is elismerték. A szomáli Európában is igen hamar nagy népszerűségre tett szert. 

Általános megjelenése:

Közepes méretű macska erős, nagyon izmos testtel és selymes bundával. Az ék alakú fej kontúrjai méltóságteljesek, a homlok széles és arányos. A fülek viszonylag nagyok, a tövüknél szélesek, a végük pedig lekerekített, szőrcsomók találhatóak rajtuk. A nagy, mandulavágású szemek jó távol helyezkednek el egymástól, és jellegzetes vonásai a szomálinak: színük világosborostyán vagy zöld, és olyan, mintha egy fekete szemceruzával rajzolták volna őket körül. Az izmos lábak hosszúak, és kicsi, ovális mancsokon állnak. A szőrfedte farok meglehetősen hosszú, a vége hegyes. A közepesen hosszú szőrzet finom tapintású, nagyon dús és puha – a vállakon rövidebb, a nyakon jól fejlett fodrot, a hátsó lábakon “bricseszt” formáz. A szomálira jellemző a gyűrűzöttség: két-három körbefutó csík minden egyes szőrszálon. Ez minden szálon különböző mélységű fekete csíkokat eredményez, a szálvégeknek azonban olyan feketéknek kell lenniük, amennyire csak lehetséges.

Jellemzői	A szomáli
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Meglehetősen munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete	Nagyon élénk, kíváncsi, intelligens, természetes mértékben bizalmatlan, eléggé független

 

 

 

Szingapúri :

 

Gyengéd, türelmes, szelíd és kedves.

 

Története:

Ahogy oly sok fajta esetében, a szingapúri macskánál is számos legenda létezik a származást illetően. Neve miatt gyakran állítják, hogy egy dél-kelet-ázsiai szigetről való fajtából származik, amelynek képviselői a mai napig megtalálhatóak az utcákon. Mindazonáltal tény, hogy a szingapúri amerikai macskabarátok tenyésztési programjának is az eredménye. A kívánt fajta burma, abesszin és cirmos sziámi keresztezéséből jött létre 1976-ban: egy kisebb, élénkebb macska jött létre, az áhított ezüst színnel a bundáján. 

Általános megjelenése:

Kicsi, meglehetősen zömök macska enyhén ívelt háttal, kerek fejjel, rövid szájjal és rövid, vastag nyakkal. A nagy, kissé hegyes fülek a tövüknél eléggé nyitottak. A nagy, széles szemek mandulavágásúak, színük zöld, mogyoróbarna vagy sárga. A lábak izmosak, és a törzzsel tégla alakot formáznak. A mancsok kicsik és oválisak. A farok jól aránylik a test többi részéhez, tompa végződésű. A szőrzetnek nagyon rövidnek és finom szálúnak kell lennie, szorosan kell simulnia a testhez, és nem lehet túl sok aljszőrzettel kipárnázva.  Tipikus mintázata a gyűrűzöttség: a dupla csíkozás minden egyes szőrszálon. A szingapúrinak angolna alakú csík szalad le a hátán. Messzebbről nézve úgy tűnik, mintha a macskát ezüstbe mártották volna.

Jellemzői	A szingapúri
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Szingapúr
Mérete:	Kicsi
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Gyengéd, türelmes, szelíd és kedves

 

Szibériai :

 

Kiegyensúlyozott, csendes, bátor cica.

 

Története:

A sziámit az 1980-as években a Szovjetunióból vitték Kelet-Németországba, ahol nagyon elterjedt, és szibériai erdei macska néven volt ismert. 1990 után ez a rendkívül természetes macskafajta igen népszerűvé vált Nyugat-Európában. Hogy megkülönböztessék a norvég erdei fajtától, amelyhez igen hasonlít, 1991-ben, amikor hivatalossá vált a standard változata, elhagyták nevéből az erdei szót. Ősei között biztosan megtalálható volt a legendás vörös és vörös-fehér tobolsk macska, mivel az elsőként Kelet-Németországba vitt szibériai macskák pontosan ilyen színűek voltak. 

Általános megjelenése:

Erőteljes, közepes méretű macska, erősen izmos testtel, háromszög alakú, arányos fejjel. A fülek a tövüknél szélesek, a hegyük lekerekített,és szőrcsomók találhatók rajtuk. A nagy, átlósan elhelyezkedő szemek csak egy színűek lehetnek, zöldek vagy borostyán színűek. A szibériai macska magas, erőteljes, nem túl hosszú lábakon áll, nagy, kerek mancsokkal, az ujjak között szőrcsomókkal. A farok közepesen hosszú, és vastag, bőséges szőr fedi. A közepesen hosszú felső szőrzet sima, és vastag, az aljszőrzet burjánzó – a mellkason hosszabb, a hátsó lábakon pedig “bricsesz” formát képez.

Jellemzői	A szibériai
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Oroszország
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Viszonylag munkaigényes, bundáját rendszeresen kell fésülni és kefélni
Természete:	Kiegyensúlyozott, csendes, bátor

 

Sziámi :

 

A sziáminak talán megbocsátható a távolságtartása és az önteltsége. Végtére is káprázatosan kék szemei, nemes testalkata és rendkívüli eleganciája miatt igazi szépség, akit csak csodálni lehet.

 

Története:

Az első sziámit 1871-ben mutatták be egy macskakiállításon, a londoni Kristálypalotában. Ugyanakkor a dél-ázsiai egzotikus szépséget már jóval korábban meg lehetett tekinteni az európai állatkertek ketreceiben. A Kristálypalotában tartott kiállításon elért sikere előszele volt a világ bizonyítottan legősibb macskafajtájának urgászerűen növekvő népszerűségének. 1892-ben bemutatták az első standard változatot, amelyet azóta nagy mértékben átdolgoztak és feljavítottak. A mai sziáminak határozottan nem sok köze van több, mint 100 évvel ezelőtti felmenőjéhez. Elképesztően kecses és magas macskává fejlődött. Minden, ami vele kapcsolatos, annak karcsúnak és kecsesnek kell lennie. Hosszú tenyésztési történelme során állandóan genetikai rendellenességek léptek fel. Néhány ilyen rendellenesség még a standard sziáminál is megfigyelhető: például a görbe vagy bütykös farok, illetve a súlyos kancsalság. Akárcsak a szemszín, amelynek nagyon sötétkéknek kell lennie, a szőrzet színe is egyike a sziámi legfontosabb jellemzőinek. 

Általános megjelenése:

Közepes méretű, hosszú, kecses macska, jól fejlett izomzata ellenére megjelenése méltóságteljes és elegáns. A vállak nem lehetnek szélesebbek a csípőnél. A nyak szintén hosszú és kecses. A közepes méretű, ék alakú fej jól aránylik a testhez és egyenes vonalú, amely azt jelenti, hogy bármely görbület a bajuszpárnákon hibaként értékelendő. A hegyes fülek követik az ék vonalát, nagyok, a tövüknél szélesek. A közepesen nagy, mandulavágású szemek kissé ferdén állnak, és tisztán, kéken ragyognak. A lábak hosszúak és vékonyak, jól aránylanak a testhez. A mancsok kicsik és oválisak. Az ostor szerű farok nagyon hosszú és hegyes, a tövénél is vékony. A sziámi szőrzete nagyon rövid, vékony, ragyogó és selymes, szorosan simul a testhez. Nagy a kontraszt a test alapszíne és a pettyek színe között. A pettyek színének minden színváltozat esetében azonosnak kell lennie.

Jellemzői	A sziámi
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Tájföld/Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete	Intelligens, nagyon érzékeny

 

 

 

Szfinx:

 

Nagyon odaadó, gyengéd természetű, játékos és rendkívül szereti az ember társaságát.

 

Története:

Egyesek szerint Kanadából, mások szerint Mexikóból, míg megint mások szerint az Egyesült Államokból származik. A tény az, hogy dántenyésztők kezdték meg a csupasz macskák első tenyésztési programjait. Kanada, Hollandia és az Egyesült Államok nemzetközi együttműködése gondoskodott egy olyan macskafajta létrehozásáról, amely annak ellenére, hogy egy kezdetben nagyon korlátozott tenyésztési bázisból származik, figyelemre méltó egészségnek örvend. Természetesen a szfinx macskákat szőrős társaiktól eltérő módon kell tartani. Szeretik a meleg helyeket, több kalóriára van szükségük, és védeni kell őket a közvetlen napfénytől, valamint az extrém időjárási hatásoktól. Németországban néhány állatvédő szervezetnek vannak fenntartásai a szfinxek tenyésztésével és tartásával kapcsolatban.

Általános megjelenése:

Közepes méretű, meglehetősen hosszú macska, erős izomzattal, ugyanakkor vékony csontozattal. A jól képzett has folyamatosan azt a benyomást kelti, hogy a macska épp most lakott jól. A lekerekített fej valamennyivel hosszabb, mint amilyen széles. A nagy fülek a hegyüknél lekerekítettek. A szemek nagyok, szélesek, kissé ferdén állnak, és zöld vagy mogyoróbarna színűek. A szfinxnek hosszú, vékony lábai vannak ovális mancsokkal, amelynek párnái erősebbek, mint más macskák esetében. A szfinx gyakorlatilag kopasz, bőrének érintése meleg. Határozott ráncok láthatók rajta számos helyen, beleértve a vállakat, a nyakat és a fejet is. A farok végén és a hastájékon megengedett a szőrzet, ám a bajusz ritka.

 

Jellemzői	A szfinx
Bundája:	Rövid szőrű, majdnem csupasz
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, a bőr ráncait rendszeresen kell tisztítani, és a nagy fülek is hamar piszkolódnak
Természete:	Nagyon odaadó, gyengéd természetű, játékos és rendkívül szereti az ember társaságát

 

 

Skót lógó fülű :

 

Élvezi a dédelgetést és a játékot.

 

Története:

A skót lógó fülű olyan macskafajta, amelynek számos kellemetlenséget kellett elszenvednie a tenyésztés során. Kezdetben a fajta csontváza, a hátsó tájéka és farkának töve kezdték elveszíteni az alakjukat, ami nagy fájdalmat okozott a macskának. A tenyésztők úgy kerülték el ezt a problémát, hogy keresztezték a brit rövid szőrűvel, amely azt eredményezte, hogy ugyanabból az alomból néhány újszülöttnek normál, míg néhánynak a megkívánt lógó fülei voltak. Azoknak a skót lógó fülűeknek, akiknek valójában normál fülük van (és ők vannak többségben), a skót egyenes elnevezést adták. A skót lógó fülűt 1961-ben ismerték el. Sokkal elterjedtebb az Egyesült Államokban, mint Európában, ahol sok olyan tenyésztő szervezet van, amely még mindig nem ismerte el a fajtát. 

Általános megjelenése:

A skót lógó fülű testalkatát, fejformáját és szőrzetének minőségét tekintve a brit rövid szőrűre emlékeztet, az egyetlen különbség a fülek, amelyek előre hajlanak.

 

Jellemzői	A skót lógó fülű
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Skócia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Élvezi a dédelgetést és a játékot

 

Devon rex :

 

Nagyon csendes és nyugodt, kedveli az ember társaságát.

 

Története: 

A rex macskák közös tulajdonsága, hogy a szőrzetük vékony, göndör és hullámos. Egyedi jellemzőjük egyszerre több országban és időpontban is megfigyelhető volt, ami azt jelenti, hogy szinte ugyanolyan macskák jelentek meg anélkül, hogy bármilyen kapcsolat lett volna köztük. Hozzávetőleg 10 évvel azután, hogy a cornish rex meghódította a macskavilágot, 1960-ban Nagy-Britanniában felbukkant egy másik göndör szőrű macskafajta is: a devon rex. Első pillantásra a két macskafajta nagyon hasonlít egymásra, ám a devon rexnek van szakálla, testhezállóbb a bundája, göndör a bajusza és a szemöldöke, a farokrészt pedig vastag, göndör szőrzet borítja. A rex macskák gondozása nem túl munkaigényes, de fontos, hogy melegben kell őket tartani.

Általános megjelenése:

Közepes méretű, kecses macska, jól kivehető izomzattal, széles mellkassal, és rövid, ékre emlékeztető fejjel. A nagyon nagy fülek a töveknél szélesek, és rendkívül alacsonyan tűzöttek. A szemeknek tisztán kell ragyogniuk, szintén nagyok, valamint oválisak és távol ülnek egymástól. A hosszú, vékony lábak kissé a törzs felé hajlanak, amely olyan benyomást kelt, mintha a devon rexnek ólábai lennének. A mancsok kicsik és oválisak. A hosszú, vékony farok fokozatosan csúcsosodik, és rövid, göndör szőrzet borítja. Az egész szőrzet nagyon rövid és finom szálú, puha és hullámos, szakállal vagy anélkül. A közepesen hosszú, göndör bajusz szálai meglehetősen erősek. A devon rex macskák mindenféle színben és mintázattal előfordulhatnak.

Jellemzői	A devon rex
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon csendes és nyugodt, kedveli az ember társaságát

 

 

 

Cornish rex :

 

Nagyon csendes, szeretetteljes, kedveli az ember társaságát

Története: 

A fodros vagy göndör szőrű macskák időről időre megjelennek az újszülöttek között, ám nem tenyésztik őket, mivel megítélésük szerint nem standardok. Csupán 1950-ben, Cornwall városában (innen a Cornish elnevezés) történt meg, hogy egy házi alomból származó kölyökcica göndör bundája arra sarkallta Nina Ennismore tenyésztőnőt, hogy elkezdje a kismacska és az anya tenyésztését. A tenyésztésből származó kölyökmacskák felkeltették a szakértők figyelmét. Megszületett a Cornish Rex macskafajta. Hogy javítsák a génállományt és a fajtát, keresztezték az orosz kékkel. Az évek múlásával olyan fajta fejlődött ki, amely egyesítette magában a göndör szőrzetet és az európai rövid szőrűre jellemző kecses testalkatot. A cornish rexet 1967-ben ismerték el hivatalosan, napjainkban sokkal elterjedtebb az Egyesült Államokban, mint Európában.

Általános megjelenése:

Jó alakú, közepes méretű, kecses és izmos macska, ék formájú fejjel, amely hozzávetőleg egyharmaddal hosszabb, mint amilyen széles. A nagy fülek, amelyek a tövüknél szélesek, felfelé pedig fokozatosan vékonyodnak, magasan ülnek a fejen, és finom szőrszálak fedik őket. A szemek közepes méretűek és mandulavágásúak, réz vagy borostyán színben ragyognak. Nagyon fontos, hogy a szemek színe egyforma. A hosszú, egyenes, vékony lábak miatt a macska magasnak tűnik. A farok hosszú, vékony, a vége hegyes, és göndör szőrzet borítja. A bunda rövid és vastag, enyhén testes, és mindig göndör vagy hullámos. Nincs szakálla. Minden szín és mintázat elfogadott.

Jellemzői	A cornish rex
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	?redni
Pielęgnacja:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon csendes, szeretetteljes, kedveli az ember társaságát

 

 

 

Ragdoll :

 

Nagyon csendes, kiegyensúlyozott, vonzódik az emberhez.

 

Története:

A ragdoll több szempontól is figyelemre méltó. Valószínűleg az egyetlen macskafajta, amelyet találmányként jegyeztek be. A feltaláló egy bizonyos Ann Baker volt, aki 1965-ben tárta tenyésztő tevékenysége eredményét a közvélemény elé. A macskát egy közkedvelt amerikai játékról, a rongybabáról nevezte el, amelyet mindig magánál hordott. Olyannyira messzire ment, hogy a fájdalommal szemben az érzékelés teljes hiányával ruházta fel a fajtát. Tény, hogy a ragdoll teljesen nyugodt marad, ha felveszik, és olyan ellazultan lógnak le a lábai, mintha nem is lennének. Fontos jellemzője a ragdollnak, hogy ugyanolyan magas a vállaknál, mint a hátsó lábaknál. További tipikus tulajdonsága a puffadt has, amely gyakran előfordul az idősebb macskák esetében, és amely ugyanakkor nem gátolja a gyorsaságában. A kanok észrevehetően nagyobbak és erősebbek, mint a nőstények, és hozzávetőleg 3 éves korukra nőnek fel teljesen.

Általános megjelenése:

Nagy, magas, izmos macska széles mellkassal. Hátul különösen erős felépítésű, fejlett izomzatú, és hátsó lábai láthatóan hosszabbak, mint a mellsőek. Ennek köszönhetően a ragdollnak jellegzetes járása van, amelyről sokáig azt hitték, azért van, mert a macska nem tud rendesen járni. A közepes méretű fej ék alakú, a fülek enyhén előre dőlnek, a kerek szemek kék színűek. A mancsok tömörek, nagyok és kerekek, az ujjak között szőrcsomókkal. A hosszú, dús szőrzettel fedett farok a tövénél közepesen vastag, és legalább a vállakig elér. A ragdoll dús szőrzete a közepesen hosszútól a hosszúig terjed, selymes és hibátlanul fénylik. A ragdoll olyan, mintha álarcot viselne: a bunda fehér alapszínén sötétebb szőrzet található a fejen, a füleken, a lábakon és a farok részen.

Jellemzői	A ragdoll
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Nagy
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon csendes, kiegyensúlyozott, vonzódik az emberhez

 

 

 

Perzsa :

 

A perzsák büszke megjelenését és intelligens személyiségét elnézve nem csoda, hogy Jean Cocteau a macskák királyának nevezte őket.

 

Története:

Nem tisztázott, hogy a perzsa végülis Perzsiából vagy Törökországból származik-e. Amit biztosan tudni, hogy a fajtát ilyen vastag szőrrel rendelkező macskával korábban nem találkozó tengeri utazók hozták Európába jóval azelőtt, hogy a szervezett tenyésztés elkezdődött volna. Miután elkezdődött a tenyésztés, egyre többféle színe fejlődött ki a fajtának, a macska testesebbé, zömökebbé és kerekebbé vált. 1887-ben megalakult a világ első, macskabarátokat és macskatenyésztőket tömörítő társasága, a Brit Nemzeti Macskaklub (British National Cat Club), amelyben a perzsa macskák már a kezdetektől egyértelműen a kedvencek közé tartoztak.
A fekete perzsa sosem került túl messze a standard változatok hivatalos kézikönyvében megállapított első számú helyezéstől, mint ahogyan Nagy-Britannia befolyásos, macskatenyésztőket egyesítő szervezetének (GCCF) legmagasabb pontértékeitől sem. A XX. század közepén amerikai tenyésztők tovább fejlesztették a fajtát: a macska arca rövidebb, az orra kurta lett. Ezt a különleges formát peke-arcnak nevezték el. Miután ez a forma még nem került a standard változatok sorába, Európában egyre több perzsa macskát tenyésztenek újra –a túlzottan rövid fej formája nélkül.

Általános megjelenése: 

Nagy méretű macska zömök testtel, széles mellkassal és erős, széles háttal. A fej kerek, erőteljes, és zavartalanul végződik a tompa állban. Az állkapocs erőteljes, az orr rövid. A szemek nagyok, kerekek, egymástól távol helyezkednek el, és fényesen ragyognak. A képet a rövid, telt, erőteljes lábak , valamint a nagy, kerek mancsok teszik teljessé, a karmok közt szőrcsomókkal. A perzsa teljes testét hosszú, vastag, finom szálú, selymes szőr fedi. Számos színe elismert, és nap mint nap újabb színei is megjelennek.

Jellemzői	A perzsa
Bundája:	Hosszú szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes/Nagy
Gondozása:	Nagyon munkaigényes, mindennap kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Csendes, szereti, ha hosszú ideig dédelgetik, de nem követelőzik

 

Orosz kék :

A higgadt, csendes és szégyenlős orosz kék igazi úrihölgy a macskák között. Eredete a titok homályába vész. Az arkangyalként is ismert macskafajtát évszázadokkal ezelőtt tengerészek vitték Britanniába az oroszországi Archangelsk kikötőből.

Története: 

Talán sosem derül majd ki, hogy az orosz kék valóban Oroszországból származik-e. Különböző elnevezéseiből, úgy mint orosz kék, spanyol kék, máltai és arkangyal, számos földrajzi terület szóba jöhet. Az angolok nem adtak neki külön nevet, mégis ők voltak azok, akik először mutatták be a fajtát kiállításon. Az orosz kék a mai napig a legritkább macskafajták egyike.

Általános megjelenése:

Az orosz kéknek hosszú, erős teste van, amely kicsivel karcsúbb, mint az európai rövid szőrűé. Az elegáns és bájos megjelenés megőrzése érdekében a csontszerkezet nem lehet túl erős. Az ék alakú, lapos koponyájú fej hosszú, egyenes nyakon nyugszik. A fülek inkább nagyoknak mondhatóak, a tövüknél szélesre tártak, egymástól távol helyezkednek el és magasan emelkednek a fej fölé. A nagy, mandulavágású szemek élénkzöldek. A lábak hosszúak és karcsúak, kicsi, ovális mancsokkal. A farok meglehetősen hosszú, és a vége vékonyabb. A szőrzet rövid, vastag, és eléggé testesnek tűnik. A felső és az aljszőrzet ugyanolyan hosszú. A bunda eredeti színe a kék, ezüstösen fénylő szálvégekkel. A fehér és fekete szín újdonságnak számít a fajta életében.

 Az oldin van még cicák jellemzése a Macskafajták jellemzése 2 menüpontban!